Képzelt város - Hercules

(Mit nekem, 2009)

"Hozzám szakállasan és vakolatlan érnek el a csodák", írta Kassák jó kilencven évvel ezelőtt, és zenei szempontból azóta sem nagyon léptünk előre, amennyiben a kurrens pop/rock/METÁL áramlatok általában combos spéttel jutnak el Európa szívébe. És jobbára úgy, hogy az árok szélén kodorgó, lepattant kutyák is zsigeri spleennnel vonják meg a vállukat, ha a vurstli hangszóróiból köréjük úszik az adott stílus legújabb produktuma.

Nem volt ez másképp a 2000-es évek fordulója környékén kibontakozó poszt-rock/hc vonallal sem, épp ezért meglepő, hogy amikor a mainstream zenei gócokban az instrumentális, sikálós szomorkodás már senkit sem érdekelt, a Képzelt város egy egészen kiváló lemezzel jelentkezett. Egyrészt zeneileg kicsit túllépett a kliséken, ami jó, másrészt sokat dob az anyagon, hogy nem instrumentális.

Az alábbi dalban pl. Latinovits adagolja már-már poszt-apokaliptikus megfellebezhetetlenséggel Ady monolitszerű negativizmusát, s a szöveget minden igényt kielégítően megdörrenő gitár-nyúzások nyaldossák.

Nem is érkezhetne megfelelőbb hírnöke a nyakunkba szakadó ősznek.